2013. március 7., csütörtök
2013. február 8., péntek
185 éve született Verne Gyula
A tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja. A könyveiben említett száznyolc terv és találmány döntő többségét mára már megvalósították.
Érdeme, hogy érdekes leírásával laikusok és különösen a felserdülő ifjúság számára a természettudományokat vonzóvá tette. A legkalandosabb, de amennyire lehet, természettani törvények alapján indokolt módon viszi hőseit utazásaikra, hol a Föld körül, hol a tenger mélyére, hol megmászhatatlan hegyek csúcsára, de a cél mindenütt az olvasó ismeretének bővítése.
Regényei témáját sokszor az életből merítette, csak tovább gondolta a felfedezések, találmányok életét, így született meg az ő segítségével a modern tudományos-fantasztikus irodalom. Legtöbbször a valóság és képzelet határán egyensúlyoz, de vannak a valóság határát jelentősen átlépő művei is.
A magyarokat is kedvelő, de Magyarországon sohasem járt író hazánkhoz kapcsolódó művei: a Sándor Mátyás, A dunai hajós, a Várkastély a Kárpátokban és a Storitz Vilmos titka, amelyek közül vitathatatlanul az első két mű a legnépszerűbb. Ezekben is a szabadságjogokért harcoló hősöket mutatja be, ahogyan életében is harcolt a gyarmatosítás, a rabszolgaság ellen.
(forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Verne)
Könyvtárunkban megtalálható Verne könyvek:

- A tizenöt éves kapitány
- Két évi vakáció
- Az acélváros titka
- 80 nap alatt a Föld körül
- Párizs a XX. században
- Véres dráma Livóniában
- A Szahara tengere
- A zöld sugár
- 800 mérföld az Amazonason
- Storitz Vilmos titka
- Strogoff Mihály utazása
- Világítótorony a világ végén
- Sándor Mátyás
- A czettvadászok
- A Jonathan hajótöröttei I.-II.
2013. február 6., szerda
Elektronikus formában jelenik meg a Zsiráf diákmagazin
A beharangozóból idézünk: "Elérkezett a megújulás hava, és mi
sem maradhatunk el a friss hó mögött, így megérkezett a legújabb magazinunk.
Igyekeztünk ismét érdekes témákkal jelentkezni, hogy mindenki ízlésének
megfeleljünk. Most is hűek maradtunk önmagunkhoz, így mindenki számára remek
szórakozást tudunk nyújtani. Reméljük, ti is így gondoljátok majd, ha
átlapozzátok a magazinunkat. Jó olvasást, és ne felejtsetek el minket lájkolni
és megosztani!"
Januári számunkból megismerhetitek a csodás kulturális
élettel rendelkező Debrecen történetét, mely város a történelem során kétszer is
volt hazánk fővárosa. Az évente megrendezett virágkarneváljáról is ismert
település egyben a Hajdúság fővárosa.
A
hónap végén a mozikba kerülő Lincoln című film mellett a címszereplő életét is
megismerhetitek, ha belenéztek a magazinba. Számos érdekességet tudhattok meg
Amerika egykori elnökéről.
Sokan vallásnak tekintik a misztikus Vudu-t, de
tulajdonképpen sokkal több annál. Ez egy életforma, most ti is
megismerhetitek.
Nemrég negyedszerre nyerte el az Aranylabdát Lionel
Messi. Róla is olvashattok egy portrét, amiből megismerhetitek az Argentin
zsenit.
Ismét útjára indítjuk gazdasági rovatunkat. Ennek első
részében megismerkedhettek a Kossuth Bankó történetével, emellett remek
spórolási tanácsokat is találtok.
Kattintsatok a képre!
(Az Olvasás portál cikkének felhasználása)
2013. január 22., kedd
190 éves a Magyar Himnusz
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én Szatmárcsekén írta Hymnus a Magyar nép zivataros századaiból, c. költeményét, melyet ma Himnusz néven ismerünk.
Előtte a Boldogasszony Anyánk, a Tebenned bíztunk, elejétől fogva, és a Rákóczi-nóta volt a magyarság himnusza.
Zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben és a budapesti Nemzeti Színházban hangzott el először 1844. július 2-án. Az idős Erkel visszaemlékezése: " Csend van. Ülök és gondolkodok. Hát hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesterem szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik bele, megvan a Himnusz." .

A magyar nemzeti himnusz csak 1989-ben került hivatalosan a Magyar Köztársaság Alkotmányába, szövegének születésnapja pedig az óta a Magyar Kultúra Napja.
Budakeszin Himnusz szobor áll, mely 9 méter hosszú, 4 és fél méter magas. Egy kör sugarai mentén jeleníti meg a vers sorait, melynek közepén bronzból készült Isten-alak látható. A szobor 7 ívből álló szerkezetében bronz harangok szólaltatják meg az ünnepeken Erkel Ferenc művét.
2012. december 23., vasárnap
Advent negyedik vasárnapja
2012. december 18., kedd
E-learning - MOZAIK
A szegedi Mozaik Kiadó www.mozaWeb.hu honlapjának ítélte a
szakmai zsűri az e-learning kategóriában Az Év Honlapja 2012 díjat.
Egyedülálló módon a mozaikos tankönyvek hátsó
belső borítóján található egy kód, mellyel az azt aktiváló diák egy éven át
ingyenesen hozzáfér az adott kötet digitális változatához és az ahhoz tartozó
összes extra tartalomhoz.
A mozaWeb teljes tartalma 2012. december 31-ig most mindenki számára
hozzáférhető itt.
2012. december 16., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)