2012. december 13., csütörtök

Boszorkánykereső nap - december 13.


Az e napon ünnepelt szentet ma már az egyház sem tartja történeti személynek, csak legendai alaknak.
Luca neve a Lux (fény, fényesség, világosság) szóból ered. A Skandináv országokban, ahol a fényre a hosszú zord tél miatt nagyon vágynak az emberek, Luca napja lényegesen jelentősebb ünnep, mint nálunk.
Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.
Luca napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.
Olvass róla még:

Nincsenek megjegyzések: