Még 24 nap karácsonyig!
Te is várod már?
Nagyon várta a 19. században egy német kisfiú, Gerhard is, aki minden nap megkérdezte az édesanyját, hány nap van még karácsonyig? Az anyuka a türelmetlen gyermeknek 24 darab, kétszárnyú
ablakot vágott egy kartonra, egy másik papírlapra minden ablak elé helyezett
egy cukorkát. A kisfiú minden nap kinyithatott egy cukorkát rejtő ablakot, a
napról napra kevesebb meglepetés jelezte neki, hogy nem sokat kell aludnia a
Jézuska érkezéséig.
Az egyik legmagasabb irodalmi elismerést idén Bob Dylan kapta.az
indoklás szerint azért, mert új költői kifejezésmódot alkotott a nagy amerikai
dalszerzői hagyományon belül. A döntés komoly meglepetés, hiszen az akadémia
első ízben díjazott olyan alkotót, akinek nincs a hagyományos értelemben vett
irodalmi életműve.
„Ki ez a Bob
Dylan? Sokunk számára élmény és talány. Dalait a dilettáns is
dünnyögheti-pengetheti, rockzenekar is játszhatja, táncolni is lehet rájuk,
tüntetni is, filozofálni is. - írja Barna Imre, Bob Dylanről szóló monográfiájában.
Hallgasd meg a:
Blowin' In The Wind című dalát, és dúdolás közben, olvasd hozzá a magyar szöveget
A 2016/2017-es tanév tankönyvei augusztus 22-én délután érkeznek
az iskolába.
Augusztus 23-án reggel 8 órától kell lepakolni a tankönyveket a
raklapokról, megszámolni és szétrakni évfolyamonként. A normatív támogatásban
részesülő diákok tankönyveit bélyegezni kell, leltári számmal ellátni.
Ez a munka egész héten tart. Végül, augusztus 29, 30, 31-én a tankönyvek kiosztásához
is szükségünk van diáksegítőkre.
A 2016/2017-es tanév tankönyvei augusztus 22-én délután érkeznek
az iskolába.
Augusztus 23-án reggel 8 órától kell lepakolni a tankönyveket a
raklapokról, megszámolni és szétrakni évfolyamonként. A normatív támogatásban
részesülő diákok tankönyveit bélyegezni kell, leltári számmal ellátni.
Ez a munka egész héten tart. Végül, augusztus 29, 30, 31-én a tankönyvek kiosztásához
is szükségünk van diáksegítőkre.
Április 2-án, Hans Christian Andersen születésnapján, tartják 1967 óta világszerte a Nemzetközi Gyerekkönyvnapot. Ezen a napon van a meseírás napja, és talán nem véletlenül, ezen a napon született, a magyar meseíró, Csukás István is. Ő az idén 80 éves. Nagyon sok író, költő műveit, így Csukás István meséit is olvashatod a Digitális Irodalmi Akadémián.
A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe. Ezen a napon osztják ki a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.
A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett erről a mindenkori államhatalom.
1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit, a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. 1990 óta ezt a napot a magyar sajtó napjaként is ünnepeljük.