A
piros palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg
a katolikus vallású
vidékeken Szent Miklósnak Lycia, római provinciában
fekvő Myra püspökének népies alakja.
Szent
Miklós a gyermekek és diákok védőszentje. Már fiatalon sokat segített a
szegényeken, gazdag örökségét az éhezők megsegítésére fordította. Püspökként az
egyház vagyonát is a nép étkeztetésére költötte a nagy éhínségek idején, amiért
az őt követő egyházi méltóságok nehezteltek is rá, s egy időre kitagadták az
egyházból.
A modern
magyar néphagyomány szerint december 5-e éjjelén a Mikulás meglátogatja a
gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik.
Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos
Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza. A Mikulás-ünnep
idővel egyre inkább szekularizálódott,
elszakadt Szent Miklós alakjától, a tömegkultúra átalakította a keresztény
legendát, az ünnep elvilágiasodott, és elüzletiesedett.
A
Mikulással kapcsolatos elképzelések is megváltoztak a globalizáció hatására:
míg a két világháború között a Mikulás a mennyben élt,
a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy
krampuszok voltak, addig a jelenkor Mikulása a Lappföldön vagy
az Északi-sarkon él, szánját rénszarvasok húzzák.
A Télapó elnevezés,
feltételezhetően teljesen téves összemosása a különböző kultúrkörök
hagyományainak. Németországban a (Weihnachtsmann) Karácsonyapó hozza az ajándékot a
gyerekeknek. Angliában is a Father Christmas érkezik, csak nem
Szenteste, hanem 25-e reggelén. A Mikulás az USÁ-ban is megjelenik. Angliához
hasonlóan, a kéményen át jön a Szent Miklósnak megfelelő Santa Claus, és szintén karácsonykor
ajándékoz.
Elterjedt
nézet, hogy a magyar „Télapó” szó akkor keletkezett mesterségesen, amikor az
1950-es évek kommunista vallásellenessége miatt teljesen le akarták cserélni a
„Mikulás” elnevezést az állami iskolai és óvodai rendezvényeken. Az MTA
Nyelvtudományi Intézetének gyűjtése szerint azonban, már létezett jóval
korábban is. Nem „mesterségesen” keletkezett, mai jelentését pedig fokozatosan
vette fel, és továbbra is átalakulóban van. A "Tél apó"
kifejezést így, különírva, Arany János már 1850-ben ismerte, és
Téli vers című versében le is írta.
Ma
a Mikulás és a Télapó egyaránt használatos, és szinte
senkinek nem jut eszébe a történetük, az meg főleg nem, hogy valamelyiket
negatívan megkülönböztessék a másikkal szemben. Talán a vallásosabb
keresztények inkább használják a Mikulást,
mert nevében tetten érhető, hogy a gyerekeket ajándékozó és számonkérő
öregember alakja összemosódik Szent Miklós emlékével.
