Szilágyi György lírai groteszkjét másolom ide szeretettel mindenkinek, hogy jobb kedvre derüljön, ezen a ködös novemberi napon:
Eső kopog, e bús telexen
üzen az ősz, s én "cselexem",
s kilábolva szmogból és sokkból,
(szóval egészségügyi okból)
csavargok a csörgő avarban,
mint kiben eggyel több csavar van...
Eltűnődöm a felhők rajzán,
mert rajzuk ajz, kivált ha pajzán...
S míg feledem a macskakövet,
érzem az ősz, a csacska, követ...
Az őszt viszont a bősz csősz őrzé,
a csőszön őszi mellény (dzsörzé),
felette csüggedt csóka röpköd,
ő krákog, köpköd (oka több köd...)
arca rőt, mint bőre a somnak,
s én hálát adok orvosomnak,
ki minap így szólt: szukszeszive,
önnek még elég fix a szive!
Mégis, mi több: ennek dacára,
mint bágyadt galamb rogy dúcára;
elomlok egy padon leverten,
(ligetben úgyis rég hevertem...)
s mint nemzedékem nyűtt cégére,
pontot teszek a vers végére.
